Az indokacsa egy független kacsafajta, amely Dél- és Közép-Amerikában él, és amelyet a helyi indiánok háziasítottak be a 16. században. Téves az a vélemény, hogy egy pulykán és kacsán keresztezve tenyésztették. A fajta növekvő népszerűsége más országok és kontinensek területén annak köszönhető, hogy a fogva tartás körülményei iránt igénytelen.
A pézsmakacsát népiesen indo-kacsának hívják. Számos változat létezik, ahonnan mindkét név származik. Egyikük szerint a szemek és a csőr közelében szemölcsös növekedések, amelyek a felnőttek fején helyezkednek el, pézsmaillatú zsírt választanak el. Bár ezt a tényt csak az ókori évek néhány irodalmi műve említi. Például Pedro Cieza de Leone "Peru krónikája" könyvében, ahol az indo nőt "Jester" -nek hívják. A fajta tenyésztésével foglalkozó modern gazdák még soha nem tapasztaltak ilyen szagokat.
A madár fején ugyanazok a növekedések néha félrevezetőek, hasonlítanak egy pulyka megjelenésére. Ezért egyesek tévesen úgy vélik, hogy az indo-kacsa egy kacsa pulykával való keresztezésének eredményeként jött létre. Szakértők szerint azonban az indo nőstény teljesen független fajta, amelyet az azték indiánok erőfeszítései honosítanak meg, akik Mexikó középső részén laknak. Ezeken a helyeken, valamint Közép- és Dél-Amerikában élnek vadon élő muskusz kacsák. Talán az "indo-kacsa" csak az indiánok kacsa.
Beltéri külső
Általánosságban elmondható, hogy az indo nőnemű fején nemcsak korallnövekedések teszik pulykává, hanem nagyon széles mellkas is. Más kacsafajtákkal ellentétben az Indo-Duck nyaka sokkal rövidebb. A lábak is rövidek, amelyekre egy guggolt testet széles és hosszú farokkal halmoznak fel. Az indo-kacsák tollazata nem túl sokszínű, többnyire kékesfekete színűek, fehér foltok vannak a nyakban és a mellkasban, de lehetnek halványsárgák is. A fekete fehérszárnyú fajta több fehér tollal rendelkezik, és a név alapján kitalálhatja, hogy pontosan hol koncentrálódnak.
Ha összehasonlítjuk a hazai indo-kacsákat a vadakkal, akkor az előbbiek súlyukban meghaladják rokonaikat. A szabadon lakó drakák nem nőnek többet 3 kg-nál, a nőstények általában fele akkorák. Házi nőstényeknél a súly elérheti a 3 kg-ot is. Világos, hogy egy ilyen különbséget a vadon élő madár testének nagy energiafogyasztása magyaráz, amely táplálékot és fészkelőhelyeket keresve kénytelen többet mozogni. By the way, hogy a vad indo-kacsák sajátossága fészkelődjön a fák alsó ágain, kaptak egy másik nevet - fa kacsa.
A háztartásban tartás jellemzői
A fák fészkelésének ösztöne nem múlt el nyomtalanul, a házi indolányok inkább nem a földön vagy a szalmaágyon, hanem egy süllőn ülnek. Csak a csirkehús nem alkalmas kacsák számára, egy helyet rönkvel kell felszerelniük. Ellenkező esetben az igénytelen indonőket ugyanolyan körülmények között lehet tartani, mint a csirkéket. Rendszerint nedves cefrével etetik naponta 2-3 alkalommal, amely magában foglalja az apróra vágott füvet, az asztali hulladékot és a gabonakeveréket. Különös örömmel veszik fel az indo-nők a zúzott kukoricát, de a száraz árpa veszélyes lehet számukra. Elő kell áztatni és vízzel együtt adni.
Ha van egy víztározó a közelben, akkor az indo lányok használni fogják, de nem érzik különösebb vízigényt. Hideg időben, közelebb az őszhez, az ilyen fürdőzés még ellenjavallt is, mivel az indo nőknél nincs meg a szükséges zsírmennyiség, mint más vízimadaraknál, és a tollak egyszerűen megfagyhatnak. Az indo nők irigylésre méltó rugalmassággal rendelkeznek - nem félnek semmilyen fertőzéstől. Olyan gyorsan híznak, mint a pekingi kacsák, amelyekkel néha keresztezik őket, ha csak hús céljából tartják őket. A keresztezésből nyert személyek sterilek lesznek. Az indiai nőstények jó tyúkok és gondoskodó anyák. Csak az első 3 napon lesz szükség emberi segítségre az utódok etetésében, mivel az inasok ebben a tekintetben teljesen tehetetlenek, és erőszakkal kell őket etetni.
